head

Menü

Kezdőlap Tagok Média Fórum

Egyéb

Galéria Hasznos fairy

Üdvözlünk a Pucks 'n' Fairies zenekar honlapján!

Azt mondják amikor a vándorok eltévednek a végtelen erdőkben gyakran tündérekre bukkannak, akiktől megtanulhatják a Zenét.
A Zene nemcsak hangokból áll...
pucksnfairies

A zenekar (még) rövid története:

A gondolat már 2005 tavaszán megszületett a későbbi alapítótagok, Végh Panka,olajpnf Juhász Peti és Leporisz Viktor eszében, de sajnos csak 2006 őszére sikerült összehozni az első próbát. Eleinte kocsmadalokkal próbálkoztunk, majd később pár netről tanult dalt is játszogattunk már. A zenekar bővült, decemberben Nagy Lilla, hegedűs, januárban Kiszel Nóri, fuvolás is tag volt immáron.
5 ember, 5 szak, nehéz volt összehozni a próbákat, ráadásul Vikke bejárós volt (és még mindig az) Budapestről, így főképp a hozzá való igazodás okozott problémákat!:)

2007 tavaszán megérkezett végre egy Lúnasa kottáskönyv, amelyből komolyabb 'tune'-okat is kitudtunk próbálni.
De a vizsgaidőszak és a nyár ismét közbeszólt, megrekedtek a próbák. 2007 szeptemberére Nóri sajnos Budapestre költözött, Peti pedig sűrű időbeosztása miatt volt kényszerű otthagyni a bandát. (őket mindig szívesen látjuk egy-egy dalban!:))
Lilla, Panka és Vikke immáron trióként kezdett el próbálni, cél, egy jó eredmény volt az Egyetemi Zenei Versenyen, november végén. Bár más népzenekar nem volt, összevonták a népzenekari, a népzenei és a népi éneklés kategóriákat, amit meg is nyertünk. Ami ennél is jobb, remek kritikát kaptunk a zsűritől.

2007 decemberében keresett fel minket a Tara zenekar bodhránosa, Tamás, hegedűst keresvén. A verseny díjátadó gálája végén egy kis session félére is futotta vele a Rektori épület egy kisszobájában, majd nem sokkal később meghívtuk a zenekarba.

2008 januárjában meg volt az első nyilvános koncert is a Fészek Klubban. (a koncert videói megtekinthetők a letöltés fül alatt).
Ezt a koncertet sok másik követte. Májusban Makón elkészítettük első demónkat (The Bright Apple Pie címmel), amelynek felvétele nem mindennapi élmény volt. A nyár folyamán kicsit kevesebb időnk volt, de a lelkesedés nem hagyott alább.
Terveink a következő pár hónapra: koncertezés Szegeden és azon kívül, repertoár bővítés, próbák, próbák, próbák!!

Több ír-kelta zenét játszó zenekartól, előadótól játszunk illetve játszani fogunk, ilyenek például a Lúnasa, Kate Rusby, a Solas, Michael McGoldrick, Sharon Shannon, a Flook, Grada, a Fianna illetve egyéb tradicionális ír zenék.
A ZENEKAR RIDERE ITT!!!